Nem mond sokat a cím, ez természetes. Ebben a posztban a futballpiac heti történéseit vesézném ki. Aki kicsit odafigyel, olvas újságot, vagy épp a meinvipről kilépve beleolvas a napi történésekbe tudhatja, hogy a Spanyol Királyi Gárda csillagászati összegekért próbálja frissíteni a keretet.
Az hét első hivatalosan is megerősített vétele, a brazil nemzetiségű sztár Kaká volt. A 2003 óta a Milánban játszó játékosért, mindössze 67.2 millió eurót perkált a Madrid, így Kaká nem tudta megelőzni Zizut, akiért 70 milliót csúsztatott a már fennt említett gárda 2001-ben a Juvénak.
Köztudott ugye, hogy Károly bá' dugdossa a pénzt Pérez zsebébe az átigazolásokhoz, de a gazdasági világválság közepén ez egy kicsit groteszk. (Még nem teljesen, mert C. Ronit még nem említettem :D ). A Barca elnökében, La Portában is felmerült a kérdés, hogy honnan szerzi a pénzt a Gárda, és egy elegáns interjúval bizonyította az öreg, hogy nem feltétlen a lovetta beszél. Szoval biztosan lehetünk benne, hogy a Barca és a Reál közti kapcsolat továbra is "idilli" lesz.
Apropó,János Károly, családját tekintve Bourbon, ez mondjuk magyarázat lehet a pénzre, bár nem hiszem, hogy az előző két Alfonztól megörökölt pénzből fizetnek a játékospiacon. :) Na mostmár hagyjuk szegény Charlest, lépjünk tovább.
A csütörtöki nap mindenkit letaglózott. Ronaldo 94 millió euróért igazolt a Real Madrid csapatába. Nagyon várom a következő heti sportújságokat, teli lesz szpemmelve a kritikákkal, riportokkal.
Zárásként annyit mondanék, hogy nagyon szimpatikus volt La Porta nyilatkozata, aki a Reál módszerét, a kiforrot sztárrokkal való betápolást "elítéli", és az egyszerűbb igazolásokban, és a Barca belső nevelésében bízik. De én nem védem őket, főleg miután kiütötték az általam jobban preferált Manchestert a BL döntőjében.
Ha végig olvastad köszi, nem biztos hogy sokértelme volt megirni, de én jól éreztem magam.
Üdvtök.